Pozitivnap - show

A legjobb természetes agyserkentők
anettzup
2012.02.16. Thurs day, 00:13 | 1 más odperce fris s ítve
A világ egyik megmagyarázhatatlan csodája az agyunk. A memória, az emlékezés
az emberi agy csúcsteljesítménye: melynek élessége függ életkorunktól, fizikai
állapotunktól, és körülményeinktől, viszont azt is jó észben tartani, hogy
csiszolható és ugyanakkor edzhető is.

Általában az emberek agyi kapacitásuknak csak töredékrészét használják ki - az emberiség régi vágya
ezen az arányon javítani. Az egyik legtöbb, amit tehetünk, szellemi frissességünk megőrzése érdekében,
hogy mindent megadunk szervezetünknek, amire szüksége van. Úgy, mint:
Igyunk elég folyadékot
A megfelelő mennyiségű tiszta víz vagy tea fogyasztása kívánatos, hiszen az agynak rendkívül sok vízrevan szüksége, 90 %-a vízből áll! Nem mindegy tehát, milyen időközönként cseréljük le a „fáradt” vizet azagyból. Kapcsolódjunk ki és mozogjunk rendszeresen
A stressz túlterheli az agyat, mert elönti káros vegyületekkel a hippokampuszt és más, a memóriábanszerepet játszó agyi területet. Néhány tudós azt feltételezi, hogy a kiegyensúlyozott élet és a relaxáció,mint pl. a jóga, társas összejövetelek és a kézimunka késleltetheti a memóriazavarokat azzal, hogycsökkentik a stresszt. Nem hagyható ki az oxigén dús mozgás, a légző gyakorlatok elsajátítása ésalkalmazása sem. Szükséges a pihentető alvás
Mikor pihenünk és álmodunk, az emlékek újra előtörnek, egyesek kitörlődnek, mások elraktározódnak.
Egy nemrégiben végzett tanulmány szerint, ha nem alszunk, akkor fehérjék épülnek a szinapszisokra, ésettől lehet, hogy nehezebben gondolkodunk és sajátítunk el új ismereteket. Ingereljük agyunkat
Erre leghatékonyabb valami merőben új dolog kipróbálása. Az ismeretlenre kihívásként reagál agyunk,legyen az agytorna, vagy egy új nyelv elsajátítása. Memóriaösztönző táplálékok
A túl sok és a túl kevés energia is zavart okoz az agy finom működésében. Egy brit kutató, Barbara
Ste w a rt
azt állítja, hogy az agy legjobb tápláléka a magas fehérjetartalmú hüvelyesek pirítóssal
kombinálva. A magas rosttartalom jó hatással van az észlelésre.
Javasolt napi menü a szellemi frissességért
Reggelire tehát érdemes választani lencsét, babot, borsót finom szendvicskrém - formában, teljes
kiőrlésű lisztbő
l, élesztővel készült kenyérrel. Az élesztő ugyanis tele van B-vitaminokkal, melyek
agyerősítő hatását már számtalan tanulmány igazolta. Az egyik legfontosabb élelmiszer lehet reggelente
a zab, amit régóta agyserkentő és idegerősítő gabonának tartanak. A magvak közül a dió különösen E-
vitamin-tartalma révén fontos, de B-vitaminban is gazdag, ami növeli az összpontosítást, serkenti a
tanulási és javítja az emlékezőképességet.
E b é d re rántottát és salátát javasolnak a kutatók. A
tojásban lévő koleszterint acetilkolinná alakítja át a
szervezet. A Boston Egyetemen megfigyelték, ha az
agyban blokkolták az acetilkolin érzékelő receptorokat, az
egészséges felnőttek memóriája romlott, nem emlékeztek
szópárokra. A saláta tele van antioxidánsokkal: béta-
karotinnal, A-és E-vitaminnal, melyek az agyat a topon
tartják. Az egyszerű krumpli kiváló táplálék az agy
számára. A B6 vitaminban gazdag burgonya segít
fenntartani az agy neurotranszmittereit, ami elősegíti,
hogy
fogyasztásával a verbális képességeidet is fejlesztheted.
De nem kell belőle sokat enni, kis mennyiség is csodákra képes. Az ebéd végén célszerű megenni egy
pohár joghurtot, mert olyan aminosavat tartalmaz, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy testben megfelelő
mennyiségű dopamin és noradrenalin képződjön. Ez az aminosav stresszhelyzetben kiürül a szervezetből,
joghurttal pótolható. Délután megfelelő agyserkentő a szőlőcukor.
Vacsorára legjobb táplálék a hal, mert tele van Omega-3 zsírsavval, ami nélkülözhetetlen az agyi funkciók
szempontjából, és előnyösnek tűnnek az agykárosodással járó folyamatok, továbbá a depresszió
kezelésében. A vacsorát eperrel vagy áfonyával célszerű befejezni, ezek a növények ugyanis növelik a
koordinációs- és koncentráló-képességet és javítják a rövid távú memóriát is.
Természeti kincseinkből, gyógynövényekből készült szerek
Gingko biloba, fokhagyma, lecitin, ginseng készítmények rendszeres, terápiás mennyiségű
fogyasztása jelentős védelmet biztosít az agyi érkatasztrófák ellen.
A ginko bilobát buddhista szerzetesek szent faként tisztelték, és a kipusztulástól mentették meg.
Kísérletek igazolták, hogy a ginko biloba hatóanyagai a legjobb agyserkentők, és az idős korban fellépő
agyérelmeszesedést is gátolják. Megköti a szabadgyököket, így a véralvadásban is nagy szerepe van.
Használata során javul az agy vérellátása, így javul a memória, és a koncentrációs képesség is. Ma már
széles választékban kaphatók a különböző páfrányfenyőből készült készítmények, tabletták, porok a
gyógynövényboltokban.
A ginsenggyökér serkentő hatással vannak az agyműködésre, amely csaknem kétezer éve állandó
alapanyagként szerepel a délkelet-ázsiai hagyományos orvoslás eszköztárában, és az utóbbi néhány
évtizedben a nyugati féltekén is egyre népszerűbb. A fizikai ellenálló-képesség javítása mellett kísérletek
igazolták a ginsengkivonat tartalmú készítmény szellemi tevékenységet, koncentrációt és
emlékezőképességet növelő, éberséget fokozó, stressz idején az életminőséget javító hatását.
Alapvetően, ha elhagyjuk agyromboló, káros szokásainkat, mint a negatív gondolkodás, gyűlölködés,pesszimizmus és késlekedés nélkül áttérünk a pozitív táborba, már sokat tettünk agyunk megfelelőműködéséért! Szerző: Szilvási-Zupkó Anett - Pozitív Nap
Copyright 2011 Pozitiv Nap. All rights res erved. Created by: Cubeart

Source: http://www.pozitivnap.hu/media/pdf/a-legjobb-termeszetes-agyserkentok.pdf

Serotonergic meds protocol

Selective Serotonin reuptake inhibitors used in the treatment of emotional inflexibility, depression and anxiety: • Prozac (fluoxetine) • Zoloft (sertraline) • Paxil (paroxetine) • Luvox (fluvoxamine) • Celexa (citalopram) • Lexapro (escitalopram) Some other anti-depressants, which may also help with ADHD: • Wellbutrin (buproprion): reg tabs 75, 100; SR 100,150, 200; XL 1

Trgs 900 "arbeitsplatzgrenzwerte"

Ausgabe: Januar 2006 zuletzt geändert und ergänzt: März 2007 Technische Regeln Arbeitsplatzgrenzwerte Gefahrstoffe Die Technischen Regeln für Gefahrstoffe (TRGS) geben den Stand der Technik,Arbeitsmedizin und Arbeitshygiene sowie sonstige gesicherte wissenschaftlicheErkenntnisse für Tätigkeiten mit Gefahrstoffen, einschließlich deren Einstufung undKennzeichnung, wieder. Sie w

© 2010-2014 Pdf Medical Search